Sisi- a boldogság keresése

2007 június 26. | Szerző: Morgana

        Kislányként úgy gondoltam, hogy nincs is annál szebb, mikor valaki hercegnőnek születik. Kastélyban élhet, szép ruhái lehetnek, és persze ha eljön az ideje, neki dukál a fehér lovas herceg . . .
Talán épp ezért varázsolt el annyira az, amikor Romy Schneider életre keltette az álomvilágomat.
Mindenki Sisijét játszotta el, és én meg voltam győződve arról, hogy márpedig tündérmesék igenis léteznek.
Persze, időközben felnő az ember és rájön, hogy az a gyermekkori álomvilág nem igazán felel meg a valóságnak.
       150 évvel ezelött született meg Erzsébet Amália Eugénia, bajor hercegnő, aki a történelemben Sisiként vonult be, mint Ferenc József felesége, Ausztria császárnéja.
Ma pedig éppoly népszerű, mint régen, ő testesíti meg a kislányok álom-hercegnőjét, azonban az én fejemben mégis ott motoszkál a kérdés:
” Voltál valaha igazán boldog, Sisi?”

Amint kimondom a kérdést, máris röhejesnek hangzik. Könyörgöm, olyan nincs, hogy valaki soha nem volt boldog egész életében. Így nem lehet élni. Valakit, valamit szeretni kell.
Azt mindenki tudja róla, hogy szerette a természetet, imádott kirándulni a hegyekben, rendkívül jó lovas és állatbarát volt. Igen, de ez a szeretet nem egyenlő azzal az érzéssel, amit egy férfi iránt táplál egy nő.
Vajon szerette Sisi Ferenc Józsefet? Szerette őt mély, mindent elsöprő szerelemmel?

Köztudomású, hogy az ifjú császárnak nem a fiatalabbik bajor hercegnőt, hanem annak nővérét, Helént szánták.
Zsófia főhercegnő tisztában volt azzal, hogy Ausztria leendő császárnéjának kiváló pedigrével kell rendelkeznie, a megfelelő viselkedés, műveltség mellett. Persze, a főhercegnő olyan lányt akart fia számára találni aki nem a császárnak, hanem elsősorban neki felel meg. Bármennyire is rajongott idősebb fiáért, a hitves kiválasztásánál nem törődött annak érzelmeivel. Sokkal inkább a politikai érdekekkel. Két sikertelen próbálkozás után fordult a figyelme húga, Ludovika legidősebb lánya felé.
A forgatókönyv szerint a fiataloknak Ischlben kellett volna egymásba szeretniük. Vagy legalábbis szimpatizálniuk . . .
Károly Lajos, a fiatalabbik osztrák herceg kitüntető figyelmét élvezte ekkor a kis bajor hercegnő. Ő nem viszonozta az érzéseket, bár férfi haláláig szerette, a tőle kapott gyűrűt temetésekor vele együtt temették el. . .
Azonban ember tervez, Isten végez . . .
Cupido jelen volt Ischlben, azonban a nyilak nem Ferencet és Helént, hanem Ferencet és Erzsébetet találták el.
A fiatal császár, jóllehet valóban szerelmes volt az unokahúgába, az azonban számomra már kérdéses, hogy Sisi is hasonlóan komoly érzelmeket tápált-e iránta. Ha csak abból indulunk ki, hogy 16 éves volt, már kétségek gyötörnek.
Ilyen fiatalon az ember lánya nem igazán ismerheti még a szerelemnek azt a formáját, ami elég erős ahhoz, hogy egy életen át kitartson. Ha optimistán nézzük a helyzetet, Sisiben fellobant egy erős érzés, amit mindenki a nagybetűs szerelmek tulajdonította be.
Másodszor viszont, hol létezett a 1850-es években felvilágosítás???? Vagy meghitt anya-lánya kapcsolat????
Lehet rá példa, mert miért is ne lehetne, de az biztos, hogy Ludovika és Erzsébet között ez nem volt meg.

És láss csodát, Ferenc József életében először – komoly kérdésben – ellent mondott anyjának. Kész tények elé állította, és Zsófia  kénytelen-kelletlen fejet hajtott fia akarata előtt. Jól tudta, hogy ha nem enged, annak következményei leszenek, másrészről pedig azzal áltatta magát, hogy betöri a leendő császárnét.

A főhercegnőnek ez volt ebben az ügyben a második nagy tévedése . . .

Sisi ugyanis nem volt Helén. Jóllehet, ő nem kapta meg azt az alapos nevelést mint nővére, ellenben ő sokkal életrevalóbb és talpraesettebb nő volt.
A bécsi udvarra jellemző arisztokratikus gőg hiányzott belőle, nem volt felszínes, és nem tévesztették meg a külsőségek. Egy év alatt megpróbált olyan tudás birtokába jutni, mint nővére, akit évek óta tanítottak.

1854. április 24-én, este 7 órakor tett örök fogadalmat Ferenc Józsefnek az Ágostonrendi templomban.
Az eskövőre mindent lehet mondani, csak épp azt nem,hogy meghitt ,családias, belsőséges hangulat uralkodott. Nem az érzelmek, hanem maga az esemény számított.
Ezek után elgondolkodok azon, hogy milyen lehetett a nászéjszaka . . . sajnos, abban az időben a szex házastársi kötelezettség volt. Nem szeretkezésnek, vagy szerelmeskedésnek hívták, hanem olyan “dolognak” amit “idővel megszokik a feleség”. Természetesen az egész bécsi udvart, és Zsófiát más sem érdekelte, minthogy az újdonsült császárné minél hamarabb trónörökösnek adjon életet.
Szegény Sisi, ma már tudjuk, hogy az, hogy a születendő gyermek fiú lesz e vagy lány, az nem házastársakon múlik, azonban abban az időben, ezt a feleségnek rótták fel bűnként.
Mivel Sisi nagy gondot fordított a külsejére, sokat mozgott és keveset evett, őt hibáztatták azért, mert a várt trónörökös még nem érkezett meg. Azonban két lány után (Zsófia és Gizella) végre-valahára a császárné legnagyobb örömére megszületett Rudolf.
Tudta, hogy ezzel asszonyi kötelezettségeit “letudta” és nem tartott igényt a férjével való “együtt hálásra” . . .

Európa legszebb császárnéjaként tartották számon, és ő ezt a tényt ki is használta, ha férjénél el akart érni valamit.
Kiváló érzéke volt a politikához, bár erre a császár sokáig nem jött rá, vagy csak kényelmesebb volt feleségét butuska nőnek elkönyvelni, mégis az osztrák – magyar kiegyezésben, majd az azt követő koronázásban jelentős szerepe volt Erzsébetnek.
Sokak szerint, a nagy közbenjárás egyik mozgatórugúja gróf Andrássy Gyula volt, aki iránt a császárné már valódi, érett szerelmet érzett.
Persze, az udvari intrikáknak nem lehetett parancsolni és a pletykák szélsebesen terjedtek, így muszály volt ezeknek megálljt inteni.
A császár és császárné “szerelmét” bizonyította be az, hogy 1868. április 22-én megszületett Mária Valéria, a “magyar gyermek”, aki Sisi kedvence lett.
Az kislány nevelésébe most már nem engedte beleavatkozni a főhercegnőt, aki Gizellából is egy hűvös, kimért bécsi hercegnőt csinált.

Már nem volt az a 16 éves csitri, akit könnyen ki lehetett játszani . . . Sisiben tudatosult, hogy Ő Ausztria első asszonya, és már élt is a hatalmával. Megszabadult a főhercegnő által kiválasztott társalgónőktől – akik sem korban, sem érdeklődésben nem voltak egy szinten vele – és a magyarok iránti vonzalmát azzal mutatta ki, hogy felolvasónője Ferenczy Ida lett. Az asszony segítségével folyékonyan megtanult magyarul, így fesztelenül beszélgethetett intim témákról is, veszély nélkül, hisz rajtuk kívül az udvarban csak a császár tudott magyarul. Ida igazi barátnője volt Erzsébetnek, mindent tudott a császárnéról.

Azonban Sisire várt még egy hatalmas sorscsapás. . .
Elsőszülött lányát, Zsófiát már eltemette, most azonban Rudolfon volt a sor. . .
Rudolf Ferenc Károly József, az Osztrák Császárság trónörököse, bár jóllehet, hogy nős volt, felesége Stefánia belga hercegnő , a szerelem az ő házasságából is kimaradt. Szokás szerint ez is egy apák által megtervezett érdekházasság volt. Stefánia sajnos fiatal kora ellenére – 15 évesen ment feleségül – nem volt sem kedves, sem bájos, gondoskodó vagy épp elbűvülő feleség. Ellenben éretlen, dacos, befolyásolható annál inkább jellemző volt rá.
Képtelen volt maga mellett tartani Rudolfot. A férfi házasságuk után sem változott meg, nem volt hűséges a feleségéhez.
Azonban akárcsak az édesanyja, a szerelmet ő is házasságon kívül találta meg. Vetsera Mária személyében. Hogy mi trörtént  1889.január. 29-én Mayerlingben pontosan, azt csak két személy tudja. Szerencsétlenség? Baleset? Dráma?
A lényegen azonban nem változtat. A fiatalok kézenfogva sétáltak a halálba, és Rudolf még ezzel a tettével sem tudta kivívni apja elismerését.

Ezek után sorra következtek be a “kisebb” drámák, amelyek következtében Sisiben végleg megzsibbadt valami. A színeket száműzte életéből, halála napjáig csak feketében járt. Már a kedvenc gyermek, Mária Valéria sem tudta anyját kihúzni a lelki fásultságából. A boldogság méginkább elkerülte, sehol sem talált rá már.
Akiket szeretett, azok már rég halottak voltak. Eltemette Zsófia lányát, Rudolfot, a szüleit, imádott nővérét, Nenét, Andrássy grófot . . .és még lehetne sorolni.
Egyetlen társa Sztáray Irma grófnő volt. Csak ő tudott lépést tartani a császárnő életvitelével.

1898, szeptemberében érte a “fekete hölgyet” a megváltó halál.
Egy olasz anarchista döfte a kést a császárnő megfáradt testébe.

Sisi élete nem volt “tündérhercegnős”. Számtalan sorscsapás érte, kezdve a bécsi mindennapoktól a boldogtalan házasság és a gyermekei haláláig.
Azonban ő számomra mégis igazi hercegnő. Tartása, akaratereje, szépérzéke, legendás szépsége hozzájárultak ahhoz, hogy a “Sisi-kultusz” a mai napig is elevenen éljen.

Ó, és a kérdésre a válasz: Igen, boldog volt. Mert mindig megtalálta azokat az örömöket és személyeket akik napsugárként ragyogták be az egész életét.